Hát igen, így kezdjük. Aztán hogyan folytatjuk? András Nagy? Vagy netán Andrew Grand? Bármelyik előbb elképzelhető, mint az, hogy a magyar szórendnek megfelelően, úgy ahogyan anyakönyveztek, ahogyan szerepel valamennyi hivatalos okiratomon: Nagy András.
De mégis miért? Baráti körben folytatott rövid körkérdést követően a válasz is meg van: sehol máshol nincs így, és engem senki se szólítson emiatt a vezetéknevemen folyamatosan.
Bambán állok a kérés előtt, amikor valaki azt kéri: oltsam fel a villanyt. Mit is szeretne pontosan? Világosságot vagy sötétséget? Vagy a kettőt együtt?
A dolgokat eloltani, kioltani lehet, de a feloltást egyszerűen nem tudom értelmezni. Eleinte azt hittem nyelvbotlás és bátorkodtam csöndesen kijavítani az illetőt, de ekkor a hirtelen haragja zúdult rám: ezt felénk így mondják és ez így helyes.
A cím legyen figyelemfelkeltő, ez talán az, de a jelenség, amelyről szeretnék néhány gondolatot megosztani általában nem ennyire szembetűnő, de mindenképpen elgondolkodtató. Arról van szó, hogy vannak olyan szavak, fordulatok kifejezések, amelyeket eredeti értelműktől eltérően, esetleg azzal ellentétesen kezdünk használni és adott esetben már alig lehet meggyőzni minket, hogy helytelenül beszélünk, írnunk.
A hiteles fordítás témakörének körüljárását befejezve fel kell vetnünk még egy gondolatot, amely a hiteles fordítással kapcsolatos (nemzet)biztonsági kérdéseket vizsgálja. A felvetés nagyon egyszerű és könnyen megérthető. Ha a hiteles fordítással teljes bizonyító erejű közokirat keletkezik, márpedig az keletkezik, lásd a jogi szabályozás bemutatásánál, illetve az alkotmánybírósági határozat felvázolásánál elmondottakat, akkor a fordítás alapjául szolgáló dokumentumot nagy valószínűséggel soha senki nem fogja többet megnézni, megvizsgálni. Ez pedig azt jelenti, hogy ha a fordítás alapjául szolgáló dokumentum nem valódi, hamis vagy hamisított, a hiteles fordítás elkészültével ez a hamisítvány „legalizálódik”. Ennek pedig nagyon súlyos következményei lehetnek. Egy ilyen „megoldás” csatornákat jelenthet az illegális migráció számára, nemcsak Magyarország, hanem egész Európa felé. Utat nyithat különböző gazdasági bűncselekményeknek, adóelkerülési módszereknek. És a nem valódi okmányok „hitelesítése” által akár egy teljesen új személyiséget is fel lehet építeni ezt pedig akár az ország nemzetközi terrorizmus általi fenyegetettsége szempontjából is érdemes szem előtt tartani. Bármi legyen is a hiteles fordítás jövője a biztonsági szempontokra minden megoldásnál figyelemmel kell lenni!
A Nemzeti Autópálya Kezelő pályázatot hirdetett az autópályákon található leállósáv elnevezésének megváltoztatására. Tette ezt azért, mert a leállósáv – mint azt (majdnem) mindannyian tudjuk – nem leállásra, pihenésre való. A Kresz szerint tilos a leállósávon megállni vagy várakozni, kivéve, ha: a) műszaki meghibásodás miatt a jármű továbbhaladásra képtelen; b) a jármű a forgalmat ellenőrzi; c) a jármű útfenntartást, úttisztítást végez; d) a jármű, a továbbhaladásra képtelen jármű elszállítását vagy a műszaki meghibásodásának elhárítását végzi; e) a jármű megkülönböztető jelzést adó berendezését működtetik.
A változtatás legkézenfekvőbb módja egy szakmai kamara létrehozása lenne. Az eddigi változtatási elképzelések leginkább e körül forogtak, törvénytervezetek készültek, amelyek megjárták a közigazgatási egyeztetés fórumait is, de végül anélkül haltak el valahol, hogy az Országgyűlés asztalára kerültek volna. Egy szakmai kamara tehát, mondjuk Országos Magyar Hites Fordítói Kamara néven. De mi is az a kamara? A kamara az egyik formája az úgynevezett köztestületnek. A köztestület pedig önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkező szervezet, amelynek létrehozását törvény rendeli el. Törvény meghatározhat olyan közfeladatot, amelyet a köztestület köteles ellátni. A köztestület a közfeladat ellátásához szükséges, – törvényben meghatározott – jogosítványokkal rendelkezik, és ezeket önigazgatása útján érvényesíti. Törvény előírhatja, hogy valamely közfeladatot kizárólag köztestület láthat el, illetve, hogy meghatározott tevékenység csak köztestület tagjaként folytatható. A Polgári Törvénykönyv e rendelkezéseit tanulmányozva azt mondhatjuk, hogy a hiteles fordítás a szakmai kamarai formába tökéletesen, „csont nélkül” beilleszthető. Miért is? Adva van egy közfeladat, a hiteles fordítás feladata. Közfeladat mindenképpen, hiszen a tevékenység eredményeképpen teljes bizonyító erejű közokirat jön létre, ehhez, és a későbbiekben bemutatandó biztonsági aspektusokhoz fűződik olyan közérdek, ami ezt indokolja.
A korábbi két posztban (Quo vadis hiteles fordítás?, Hiteles fordítás Európában) megvizsgálhattuk azokat a jogi szabályozásból, illetőleg a gyakorlatból eredő anomáliákat, amelyek a hiteles fordítás körül lelhetők fel ma Magyarországon, valamint benyomást nyerhettünk a hiteles fordítás európai modelljeiről, a gyakorlati megoldásokról. Eljött tehát az ideje annak, hogy sorra vegyük azokat a lehetőségeket, amelyek a jövő lehetséges útjai lehetnek a hiteles fordításban. Milyen lehetőségekről van szó?
A korábbi bejegyzésben (Quo vadis hiteles fordítás?) tehát odáig jutottunk, hogy szemügyre vettük, azokat a jogi szabályozásból, illetőleg a gyakorlatból eredő anomáliákat, amelyek a hiteles fordítás körül lelhetők fel ma Magyarországon. A megoldási irányok, alternatívák felvázolása előtt azonban célszerűnek tűnik áttekinteni a hiteles fordítás szabályozását, illetve gyakorlatát Európában. Mindenekelőtt azonban egy rövid kitérőt kell tennünk. 2009. novemberében Antwerpenben megalakult az Európai Hites Tolmácsok és Fordítók Szövetsége (European Legal Interpreters and Translators Association) az EULITA. A Szövetség létrejöttének körülményeit, okait és céljaikat megtalálják honlapjukon (eulita.eu), röviden azért annyit el kell mondani – mivel a későbbiekben ez fontos lesz -, hogy létrejöttének oka a legal (hites, jogi, hatósági?) tolmácsolás és fordítás egységes szabályozásának és gyakorlatának hiánya Európában, illetve ezzel összefüggésben a szakmai standardok és képzési követelmények meghatározatlansága, ami sajnálatos módon nem csupán kaotikus helyzetet eredményező szakmai probléma, hanem akár az alapvető jogok sérelmét jelentő visszásság is.
Az ATA Chronicle Managing Your Online Identity (Marcela Jenney) című cikkének ötlete alapján nagyon érdekes írás jelent meg a fordit.hu-n. A cikk abból a hipotézisből indul ki, hogy a fordítók és tolmácsok számára mára szinte kötelezővé vált az internetes jelenlétük tudatos menedzselése. Az írás ehhez ad gyakorlati tanácsokat. A fordit.hu reprezentatív felmérése szerint a fordítók szinte kivétel nélkül napi szintű internethasználók. Ez 2011-ben nem nagy felfedezés, hiszen a szakfordítási munka minden esetben szövegszerkesztőt vagy fordítástámogató szoftvert igényel, azaz számítógép nélkül ez a foglalkozás már elképzelhetetlen. A munka évek óta interneten érkezik és az eredménye interneten távozik a szabadúszók asztaláról.
A hiteles fordítás, mint közhiteles, teljes bizonyító erejű közokirat előállítására irányuló tevékenység intézményi megoldása meglehetősen egyedülálló Magyarországon. Az, hogy egy állami tulajdonú gazdasági társaság lássa el a hiteles fordítás tevékenységét, mint állami feladatot Európában egészen biztosan egyedülálló, hasonló példák állítólag Dél-Amerikában vannak, de magam ezekkel csak a szóbeszéd szintjén találkoztam. Nézzük meg min is alapul a fent említett vállalat az OFFI monopóliuma? A hiteles fordítást legszűkebb értelemben, ámde alapvetően két, 1986-ban keletkezett rendelet, egy minisztertanácsi és egy igazságügy miniszteri szabályozza. Sokan már az OFFI működését alapvetően meghatározó jogszabályok keletkezési időpontját a támadás eszközeként próbálják felhasználni a hiteles fordítás magyarországi megoldása és ezen keresztül az OFFI ellen, ez azonban természetesen minden tudást és tárgyilagosságot nélkülöz. Probléma, újragondolást igénylő kérdés azonban van bőven, ezért időszerű a hogyan tovább felvetése. Nézzünk meg néhány kérdést, amelyekre egyelőre nem biztos, hogy van válasz!